2012. szeptember 5., szerda

Az Egri csillagok szereplői - II. rész

És akkor most az M betűtől következzenek a szereplők







Magda, a cselédlány:
Mellékszereplő, Cecey Éva gyerekkori dajkája

Manda bég: lsd Hajván               

Margit, a parasztlány: 
A regény elején és a végén találkozunk vele. Amikor Gergelyék gyerekként török fogságba esnek, a többi rab között találkoznak Margittal, aki próbálja vigasztalni őket. „Kövér képű leány volt a magát Margitnak nevező, és mindig csókra álló szájú. Az arca itt-ott szeplős, és a nyakán kék üvegből való gyöngyöt viselt. A törökök egy Somogy megyei pusztáról ragadták magukkal.” (I. rész, 1. fejezet) Gergely sok évvel később Eger ostrománál találkozik vele – és férjével Kocsis Gáspárral – újra.
„Egy kerek képű, vastag asszony ballagott a kapu felől. Két tejes kupa a kezében. A hátán puttony. A köténye is tele sárgarépával.
Gergely hozzásietett.
- Kedves Margit némém! Kedves jó Margit néném! - Hadd csókoljam képen.
S mielőtt az asszony magához térne, csakugyan meg is cuppantja mind a két orcáját.
Az asszony csak hüledezve néz rá.
- Én vagyok, lelkem, az a kisfiú - mondja Gergely -, akit kend az ölében vitt a pécsi úton.
- Né - mondja az asszony meghőkölve -, kegyelmed volna, vitéz uram?
Olyan vastag hangja volt, mint a fatrombitának.
- Én, lelkem - feleli örömmel Gergely. - De sokszor eszembe jutott az a jóságos, leánykori képe! Meg ahogy bennünket ott anyált, dajkált, a szekér tetején.
Margit asszonynak megvizesedett a szeme az örömtől.”  (IV. rész, 7. fejezet)

Martinuzzi György, lsd Fráter György   

Márton pap:
Mellékszereplő. A két várbeli pap egyike (A másik Bálint pap)

Martonfalvi Imre:
Török Bálint apródja, mellékszereplő, Gergely akkor köt vele barátságot, amikor Budán jár

Matyi, a szolga:
Mellékszereplő, Mekcsey szolgája, amikor Gergelyék megszöktetik Évát az esküvőről, illetve amikor Konstantinápolyban vannak.

Maylád István:
Valós történelmi személy. Török Bálint rabtársa a Héttoronyban

Mekcsey István:
Főszereplő, valós történelmi személy, Gergely társa a konstantinápolyi kalandban,Dobó helyettese a vár védelmében

Miklós diák, lsd Réz Miklós diák              

Milciádész az örmény kocsmáros:
Mellékszereplő. Gergelyék az ő kocsmájában pihennek meg, amikor Konstantinápolyban vannak, illetve jó pénzért segít nekik álruhát szerezni.

Mohamed, a szultán fia:
Mellékszereplő, valós történelmi személy

Móré László:
Többször felbukkan a regényben, legelőször ő is ott van a rabok között, amikor Gergelyéket elfogják a törökök, bár akkor még nem tudjuk meg a nevét.
„Az egyik egy sebhelyes arcú, szótalan, úrforma ember, akiről nem lehetett tudni, hogy úr-e vagy cigány, mert semmi kérdésre sem válaszolt. Az az ember égettpuskapor-szagot hordozott magával.” (I. rész, 4. fejezet) Később egyezséget köt Jumurdzsákkkal, szabadságáért cserébe elárulja Ceceyt:
„Ha igaz, amit beszélsz, elbocsátalak, sőt meg is jutalmazlak. Ha nem igaz, fölakasztatlak a Cecey kapujára.” (I. rész, 5. fejezet)
Dobó is úgy kerül Keresztesfalvára, hogy Mórét keresi:
„- Hát ti most Mórét keresitek?
- Csak egyet kanyarodtunk erre Móréért ezzel a négy emberemmel. Mert útközben egy csősszel beszéltünk, akinek a pincéjében hált. Azt mondta, hogy erre, Pécs felé tartott.” (I. fejezet, 2. rész)
Amikor a törkök megtámadják a falut, Dobóék fogságába esik:
„Dobóék csak este tértek vissza. Sok köpönyeget, páncélinget és mindenféle fegyvert hoztak magukkal. Meg egy rabot is: Móré Lászlót lovon, kötözötten.” (I. rész, 9. fejezet)
Később azonban sikerül megszöknie és az éjszakai országúton találkozik Gergellyel és Gábor pappal:
„Meglassította a lovát a csárda előtt, és belépett az udvarra.
- Mubarek olszun! - kiáltotta a papnak rekedt hollóhangon.
Töröknek nézte, hogy a fején ott fehérlett a vizes kendő.
- Magyar vagyok - felelte a pap fölemelkedve.
Megismerte Mórét.” (I. rész, 14. fejezet)
A harmadik részben a Héttoronyban találkozunk vele, ő is török fogságba esik, és összevitatkoznak Török Bálinttal, később szabadulása reményében áttér az iszlám hitre és felveszi a Szelim nevet.
Valós történelmi személy, és Várpalota ostroma a valóságban is úgy zajlott le, ahogy Gárdonyi leírja.

Nagy István:
Valós történelmi személy, mellékszereplő, egri várvédő katona, Dobó zászlótartója:
„ [Dobó] Látja, hogy a nemzetiszínű zászlót golyó töri nyélben. Elhozatja az álló sereg zászlaját. Adja Nagy Istvánnak.
Már akkor hajnalodik.
Nagy István a hajnal piros világosságában fut fel a zászlóval. Nincs rajta páncél, se sisak, mégis felhág a bástya kiálló ormára, és keresi a vasfogót, ahová a zászlót betűzni kellene.
- Ne tűzd ki! - kiáltja Dobó. - Elragadhatnák.
Abban a pillanatban Nagy István a szívéhez kap. Egyet fordul, s elvágódik a falon az ágyú mellett.” (5. rész, 18. fejezet)

Nagy László:
Várbeli kocsmáros, mellékszereplő, csak egyszer jelenik meg

Nagy Lukács:
Valós történelmi személy, mellékszereplő, egri várvédő katona, aki kint rekedt 24 társával az ostrom előtt.

Nagyfejű parasztember:
A regény elején találkozunk vele, nem tudjuk meg, hogy hívják. „A kocsi másik oldalán egy fekete tógás pap vánszorog, meg egy nagy arcú parasztember, aki lehet már negyvenesztendős.” (I. rész 3. fejezet) „Mindig mereven néz, mintha csudálkozna, és úgy lógatja a fejét, mintha a feje sokkal nehezebb volna, mint más ember fiáé. Az igaz, hogy nagy is a feje.” (I. rész, 4. fejezet) Kiderül róla, hogy korábban már tíz évig török rabságban volt. „A pap fölkelt.
- Eszerint kend ösmeri az utat?
- Bár ne ösmerném - felelte az ember.” (I. rész, 4. fejezet)

Paksy Jób:
Valós történelmi személy, mellékszereplő, egri várvédő hadnagy. Egy rajtaütésen török fogságba esik, társait kerékbe törik.

Papagáj, a török rab:
Kitalált személy, mellékszereplő. Akkor találkozunk vele, amikor Gergely és Gábor pap Szigetvárra érnek, ahol Török Bálint éppen lovagi tornát tart a török rabokkal:
„- Uram! - kiáltott egy sovány, szürke szakállú rab. - Ma megint mérkőznék veled!
Az udvaron állók nevetésre fakadtak.
- Persze, most az hiszed, elfáradtam. No de legyen meg az örömöd!
S újra a fejébe nyomta a sisakot, amelyet az imént már az ölébe eresztett.
- Hányadszor verekszel velem, Papagáj?
- Tizenhetedszer - felelte siralmasan a papagájorrú török rab.
Török Bálint fogta a sisakját, és eldobta.
- No - azt mondja -, ennyit a javadra az erőmből. - Lássuk!
Szembetűnő volt köztük az erőkülönbség: Bálint úr jól megtermett, javakorú ember; csupa izom és mozgékonyság. A török körülbelül ötvenéves, izomtalan, görbe hátú ember.
Kopjával csaptak össze. Bálint úr mindjárt az első összecsapásnál úgy kivetette a nyeregből, hogy a török bukfencet vetett a levegőben, s puff le a porba!
A szolgák, apródok és rabok egyaránt kacagtak.” (I. rész, 17. fejezet)
Érdekesség, hogy Papagáj még egyszer előkerül a regény során, bár akkor nem hivatkoznak rá név szerint. Amikor Török Bálint a Héttoronyban raboskodik, akkor kerül szóba:
„- Egy rab jut sokszor az eszembe - szólt bús elmélázással. - Egy sovány, rossz török, akit a Duna partján ejtettem fogságba. Évekig ott tartottam a várban. Az egyszer engem szemtől szembe megátkozott.” (III. rész. 2. fejezet)

Pető Gáspár:
Valós történelmi személy, egri várvédő, királyi főhadnagy

Petrovich Péter:
Valós történelmi személy, a kis király rokona, de a történetben nem kap szerepet

Réz Miklós diák:
Mellékszereplő. Éva az ő segítségével jut be az alagúton át a várba. Elesett

Sárközi, a ragyás cigány:
Főszereplő, a regény minden részében felbukkan. Vicces, komolytalan figura, aki azonban valahogy mindig belekeveredik a dolgokba, sőt olykor komoly szerepet is játszik bennük (lsd Hegedűs lefülelése)
Az első részben jelenik meg először: „A cigányon sokszorosan foltozott kék nadrág és ugyanolyan dolmány van. A dolmánya belső zsebéből egy fasíp tölcsére áll ki.” (I. rész, 3. fejezet) Majd időről-időre újra felbukkan: találkoznak vele Gergelyék, amikor Konstantinápolyba mennek: „A sátorból egy körülbelül negyvenöt éves, szurtos cigány bújt elő. Oláh nadrág volt rajta és kék ing. Az oláh nadrág térde vörös posztóval volt foltozva. A hóna alatt magyar dolmány. Jöttében öltötte magára. Mikorra a vajdához ért, már be is gombolta, a port is leverte a nadrágjáról, meg meg is fésülködött a tíz ujjával. Ragyás volt.” (III. fejezet, 7. rész), illetve amikor Gergely Egerbe tart: „A  cigány csakugyan rongyos volt. Csak ing volt rajta meg egy posztódarabokkal foltozott bőrnadrág, vagy talán inkább bőrdarabokkal foltozott posztónadrág. A lába szára kivöröslött belőle. A lábán nem volt semmi se.” (IV. rész, 2. fejezet)
Ott van Eger ostromakor, természetes gyávasága folytán túl is éli a harcokat: „És seb nélkül nincs a vár népe között se férfi, se asszony. Azazhogy mégis van: a cigány.” (V. rész, 23. fejezet)

Sárközi felesége, Beske:
Egyszer jut csak komolyabb szerephez, amikor jósol Dobónak és Gergelynek: „A cigányasszony odaült a tűzhöz, összekotorta a parazsat, és fekete, apró magvakat szórt reá.
- Datura stramonium  - szólt a pap, a magvakra tekintve.
A parázsról kék füstoszlop szállt fel. A cigányasszony kőre ült, és beletartotta a füstbe az orcáját.
A vitézek meg a volt rabok kíváncsian állották körül.
- A kezét... - mondotta néhány perc múlva a cigányasszony Dobónak.” (I. rész, 10. fejezet)

Somogyi Gábor, pap:
Főszereplő. Gergely tanítója, mestere, nevelőapja. Már a regény elején megjelenik, ott van a rabok között:
„Széles arcú, magas ember. Se szakálla, se bajusza, de még szemöldöke sincsen. És vörös, mint a cékla. Csak a két szeme bogara fekete. Őt bizony ezelőtt egynéhány nappal forró vízzel öntözgették a törökök, hogy adja elő a temploma kincseit.” (I. rész, 3. fejezet)
Később, elveszi Jumurdzsák talizmánját (a gyűrűt), amivel elindítja a regény egyik fő cselekményszálát, ugyanis emiatt üldözi őt és Gergelyt Jumurdzsák.
„- Minden töröknél van valami amulett, ami védelmezi őt a harcokban, és segíti a jó szerencsében.
A töröknek lecsüggedt a feje.
- A pénzed nem kell - mondotta a pap. - Azt az amulettet kívánom tőled.
- Nyúlj a mellesem alá - rebegte a török -, a nyakamon lóg.” (I. rész, 12. fejezet)
„Ahogy megmozdult, megérezte, hogy valami kicsúszott a zsebéből. Fölvette és megbámulta. Aztán, hogy rátapintott, eszébe jutott, hogy a török talizmánja az.
A kis selyemzacskóban valami keménykedett. Fölhasította a kardjával, hát egy gyűrű fordult ki belőle.
A gyűrű köve szokatlanul nagy, négyszögletes fekete kő, vagy sötét gránát vagy obszidián, nem lehetett megismerni a holdvilágnál. De azt tisztán lehetett látni, hogy valami halványsárga kőből hold van rajta meg körülötte öt apró gyémántcsillag.
A zacskó belsejében is tündöklött valami: ezüstfonalakból varrt török írás.
A pap értett törökül, de a török írásjegyeket nem ismerte.” (I. rész, 14. fejezet)
A második részben akkor találkozunk vele, amikor Gergellyel közösen fel akarják robbantani a török szultán:
„Gábor pap volt. A diák meg Bornemissza Gergely.
Azóta, hogy nem láttuk őket, nyolc esztendő telt el. A pap nem sokat változott. Mindössze a szemöldöke nőtt ki. Szakállát, bajuszát bizonyosan a forró víz nyomai miatt beretválta. És hát kissé megsoványodott.” (2. rész, 1. fejezet)
Gábor pap végül súlyosan megsérül a sikertelen merényletben és a szultán fogságába kerül. Jumurdzsák megpróbálja visszaszerezni tőle a gyűrűjét, sikertelenül:
„A pap hallgatott.
- Az amulettem! - ismételte bosszúsan a török.
És megragadta a pap vállát:
- Az amulettem! - kiáltotta megrázva.
S hogy a pap feje lógott, fölrántotta ülőre.
A pap álla akkor leesett. Megüvegesedett szemmel, nyitott szájjal bámult a semmibe.” (II. rész, 10. fejezet)

Somogyi Imre, Somogyi Gábor pap öccse:
Mellékszereplő. Amikor Jumurdzsák kerül Gábor pap fogságába, akkor a pap érdeklődik az öccséről:
„- Nem ismertél egy laki gyereket, Imre nevűt, Somogyi Imrét?
- Úgy rémlik, mintha ismertem volna ezt a nevet.
- Kerek fejű, fekete szemű, kis, testes fiú volt, mikor elrabolták, s mindössze ötesztendős. A bal mellén egy lóhere alakú anyajegy, mint nekem.” (I. rész, 12. fejezet)
A regény végén ismét találkozunk vele, ott van az ostromló török seregben:
„Egy janicsár horgas végű kötelet dobott a falra, s a jatagánt a foga közé szorítva, majomi ügyességgel mászta meg a kötelet.
A fejére kő hullott, és leütötte róla a sisakot. Kopasz feje olyan volt, mint a sárgadinnye a beforrott kardvágásoktól.
Mászott tovább.
Gergely lándzsát kapott, hogy leszúrja.
Mikor a török már csak egyölnyire van Gergelytől, fölemeli az arcát.
Izzadt volt az az arc, a száj pedig lihegő.
Gergelyt mintha mellbe csapták volna, úgy megdöbbent.
Ez az arc! Ez Gábor pap, az ő néhai mestere! Ugyanazok a szürke szemek; ugyanaz a vékony bajusz; ugyanazok a kiálló szemöldökcsontok!
- Te a Gábor pap öccse vagy! - kiált a törökre.
Az értetlenül mereszti rá a szemét.
- Üssétek agyon! - kiáltja Gergely elfordulva. - Már magyarul se tud!” (V. rész, 18. fejezet)

Soncy Szaniszló:
Valós történelmi személy, mellékszereplő, Dobó a bátorságáért megjutalmazta

Sukán János:
Valós történelmi személy, mellékszereplő, az egri vár számtartója

Sulyok Sára:
Valós történelmi személy, Dobó felesége, de a regényben csak megemlítik. Érdekesség viszont, hogy az első részben, amikor Dobóék kiszabadítják Gergelyéket, akkor sárközi felesége helyesen jósolja meg Dobónak, hogy egy Sára nevű nő lesz a felesége.

Szalkay Balázs:
Valós történelmi személy, az Eger közelében lévő szarvaskői vár kapitánya. Segít Évának és Réz Miklósnak bejutni Egerbe.

Szelim:
Móré László iszlám neve

Szelim, a szultán fia:
Valós történelmi személy, mellékszereplő

Szelim, a török fiú:
Kitalált személy, jelentősége, hogy az ostrom végén őérte cserélik ki Gergely fiát, Jancsit

Szulejmán pasa:
Mellékszereplő. Valós történelmi személy, mellékszereplő, az ostromló török sereg egyik fővezére

Szúnyog Eszter:
Mekcsey felesége, mellékszereplő, csak a nevét említik

Tarjáni Kristóf:
Valós történelmi személy, Dobó apródja, elesett

Tinódi Lantos Sebestyén:
Valós történelmi személy, a regény során többször előkerül, de a cselekmény szempontjából nincs jelentősége. Valószínűleg azért szerepelteti Gárdonyi, mert Tinódi feldolgozta az egri ostromot, amiből Gárdonyi is merített

Török Bálint:
Főszereplő. Gergely nevelőapja, Gergely az ő segítségével tanulhat, lehet belőle diák, majd királyi hadnagy. A regény több részében felbukkan, sőt a harmadik rész (A rab oroszlán) róla szól. Török fogságban hal meg
Valós történelmi személy, 1502-1550 között élt. Gárdonyi valósághűen írja le török fogságba esését, raboskodását a Héttoronyban. A mai napig történelmi rejtély, hogy a szultán miért is zárta börtönbe.

Török Ferenc, Török Bálint fia: 
Mellékszereplő, többször is felbukkan a regényben, de nincs komoly szerep, valós történelmi személy.

Török János, Török Bálint fia:
Török Bálint nagyobbik fia, valós történelmi személy. A harmadik részben kap főszerepet, amikor Gergelyék megpróbálják kiszabadítani Török Bálintot.

Török László:
Valós történelmi személy, várvédő katona:
„A magyar zászlót leüti egy golyó a falról. Kihull a törökök közé. Íme, mire jó a nagy fal¬szakadék: egy magyar katona kiugrik rajta, szembecsap egy törököt, s beragadja a zászlót, mielőtt hozzávághatnának.
- Látlak, fiam, Török László! - kiáltja örömmel Dobó.” (IV. rész, 17. fejezet)

Tulipán:
Főszereplő, kitalált alak. A regény egyik legmulatságosabb figurája. Török katonaként kerül Dobóék fogságába az I. részben:
„…a másik török is fölemeli vértől elborított arcát az árokból.
- Kötözd csak - mondja az egyik paraszt -, míg amazt agyonütöm.
- Megállj - mondja Cecey.
Odabaktat a vérbe borult janicsárhoz, és a kardját a mellének szegezve kérdezi:
- Tudsz-e sakkozni?
- Kaplaman - feleli a török bágyadozva.
- Sakk?
- Sakk, sekk, matt? - kérdezi nyögve a török.
- Az, az, Mahomed rúgjon meg. Vigyétek ezt is az udvarra, ez az én rabom!” (I. rész, 8. fejezet)
A II. rész elején találkozunk vele újra:
A szederfa hűvösén csakugyan ott ült egy barna parasztember. Alatta gyékény, előtte zöld mázos kancsó. Még nem volt annyira részeg, hogy a kulcsot el lehetett volna tőle venni. A fiával ivott, egy hatéves kis mezítlábas gyerekkel, akinek a szeme szintén olyan fekete volt, mint az apjáé.
Az a török kapott kegyelmet azért Ceceytől, mert azt mondta, hogy tud sakkozni. Később kiviláglott, hogy sakkozni nem érdemes vele, hanem a ház körül minden munkára használható. Különösen főzni tudott jól. Szakács volt az apja valamelyik basánál. Az asszonyok meg¬kedvelték, hogy megmutatta, hogy szokás piláfot, böreket, malebit meg szörbeteket főzni, és sokat bolondoztak vele. Cecey meg azért szerette meg, mert a török fakezet faragott neki, olyan fakezet, hogy ujjai is voltak. Ha kesztyűt húzott rá, senki se mondta volna, hogy fából van a keze. Az öreg legelőször is nyilazni próbált. Lehozatott a padlásról egy akkora íjat, mint ő maga. A fakézzel ki tudta feszíteni. S akkor az öreg megtette a törököt mindenesnek.
Az egyik magyar menyecskének elesett abban az időben az ura, hát a török összemelegedett vele, aztán elvette feleségül. Persze előbb megkeresztelkedett. Olyan jó magyarrá vált, mintha itt született volna.” (II. rész, 2. fejezet)
Tulipán később segít Gergelynek, hogy az megnézhesse a Mecseken keresztülvonuló török sereget, később mindketten török fogságba kerülnek, de sikerül megszökniük.

Turna, a török katona:
Mellékszereplő, akkor találkozunk vele, amikor Gergely és Tulipán az elvonuló török sereget figyeli:
„A másik ezred, amely követte őket, zöld csíkos fehér zászlót lobogtatott. Naptól barna, kék bugyogós had. Látszott az arcukon, hogy az éjjel jól ettek-ittak.
- Ezek az ulufedzsik - szólt Tulipán. - Zsoldos katonák, tábori rendőrök. A hadipénztár mellett is ezek járnak. Látja azt a nagy hasú, szétütött homlokú embert? Nagy rézgombok a mellén...
- Látom.
- Turna a neve. Magyarul daru. De inkább disznónak neveznék.
- Miért?
- Láttam egyszer, mikor sündisznót evett.” (II. rész, 4. fejezet)

Tyapken, a török katona:
Mellékszereplő, akkor találkozunk vele, amikor Gergely és Tulipán az elvonuló török sereget figyeli:
„Az a sovány, nyápic ember: csodás tőrdobó. Huszonöt lépésről belesújtja a tőrét az ellenség mellébe. Tyapken a neve. Ilyen különben van több is. A janicsáriskolában van egy begyepezett földhányás. Ott tanulják a tőrsújtást. Van olyan, aki kétezerszer is elsújtja a tőrét mindennap.” (II. Rész, 4. fejezet)

Varga János:
Mellékszereplő, valós történelmi személy, egri várvédő katona:
„Mikor hajnalban ismét ostromra indul a rengeteg török had a völgyben, a legénység a jól elkészültség dühös gyönyörűségével nézi a mozgásukat. A bosszú izgalma felhúzott rugóként feszül az izmaikban. Már nem is tudnak várni. Egy kis, köpcös legény kiugrik a résen a földhányásra, az ordítozva ömlő törökséggel szembe, s megfenyegeti őket a kardjával.
A legények kacagnak persze a falon.
- Ki az? - kérdezi Zoltay maga is nevetve.
- A kis Varga - mondják. - Varga János.
A legény visszaugrott, de ahogy a nagy nevetést látja, másodszor is kipattan a résen, és megfenyegeti a rengeteg török hadat.
Már akkor puskáztak rá a tüfenkcsik, s ő a puskalövéstől még gyorsabban ugrott vissza, mint az előbb. Erre még jobban kacagtak.
Ezt már Dobó is látta. Dicsérőn intett neki a fejével.
Varga János, hogy a Dobó tetszését megpillantja, uccu neki: kipattan harmadszor is, és a golyókkal mit sem törődve emberül ráfenyeget a bőszülten fölfelé törekvő törökökre.
Repül rá golyó, bomba és dárda. Nem találja egyik se. Ugrál csúfolódva, s rájuk nyújtja a nyelvét. Sőt meg is fordul hirtelen, és igen illetlen, de akkor mégis alkalomhoz illő veregetést mível magán. Aztán megint beugrik a résen.
És ez ott a török orra előtt! Százezernyi fegyveres török előtt!
- Ember vagy! - kiáltja le Dobó. - Jutalmat kapsz!” (V. rész, 16. fejezet)

Varsányi Imre:
A regény elején és végén találkozunk vele. Az I. részben, mint zarándok jelenik meg, aki levelet hoz Cecey Péternek Fráter Györgytől.
„A falubeli kutyák mérges csaholással ugrálnak körül egy fehér szakállú és nagy hajú zarándokot. Le is húznák róla a csuhát bizonyára, ha nagy, keresztes végű botjával vitézül nem hadonászna maga körül.
Eleinte az út közepén ment, de hogy a nagy, bozontos kutyák mindegyre szaporodtak, óvatosan nekihátrált egy L alakban megszögellő sövénynek, és a hátát abban megvetve várta, hogy valaki előjön, és megszabadítja az ostromtól.” (I. rész, 2. fejezet) Varsányi ekkor 30 éves.
Később ő fedezi fel a törökök lábnyomát, amikor a falubeliek az eltűnt gyerekeket keresik.
„- Tisztelendő uram - mondja halkan.
- Mit akarsz, atyámfia?
- Nem vízbe vesztek azok.
- Hát? Mit tudsz róluk?
- Azt, hogy a törökök vitték el őket.
A pap majdnem a falnak esett.
- Honnan tudod?
- Ahogy én is ott jártam a keresőkkel a patak partján, hát egy vakondtúráson láttam a török¬nek a lába nyomát.
- Török lába nyomát?
- Sarkatlan csizmanyom volt. A magyarnak nincsen olyan.
- Hátha bocskornyom volt?
- Azon nincs sarkantyú. Jó az én szemem: török nyom volt. Meg a török lónak is ott a lába nyoma. Azt már csak tetszik tudni, hogy a török patkó milyen?
- Hát mért nem szóltál?
- Meggondoltam, hogy nem szólok. Ki tudja, hogy a török merre vitte őket? Szétszaladt volna az egész falu. Aztán mi haszna lett volna? A török sok, és mind fegyveres.” ( I. rész, 6. fejezet)
Legközelebb a regény végén, Eger ostromakor találkozunk vele, amikor Dobó kémeként szállít híreket a török táborba.
„A katonák nemhogy vesztettek volna, hanem inkább szaporodtak. A hosszú legény egy betömött szájú törököt hozott, s egyenesen Dobó elé vezette. Ott kirántotta a szájából a turbángyolcsot.
- Jelentem alássan - mondotta büszkén -, nyelvet is hoztunk.
- Marha! - kiáltotta a török tigrismérgesen a vitéz szeme közé.
Dobó nem szokott nevetni, de ezúttal olyan jóízűt nevetett, hogy a könny is kicsordult a szeméből.
- Varsányi - mondotta a fogolynak -, te hát jól játszod a törököt.
És a vitézhez fordult:
- Ugyan oldozd fel! Hiszen ez a mi kémünk.” (IV. rész, 6. fejezet)
Többször az életét kockáztatja, hogy híreket vigyen a várba és komoly szerepe van abban is, hogy Éva épségben bejut.
„- Jöjjön - mondotta az aszab. - Az út itt kétfelé válik. Ha ki tudom bontani a másik nyílást, megszabadultunk. De ha itt is beomlik...
Éva az élet áramlatát érezte újra az ereiben.
- Kicsoda kegyelmed? - kérdezte felocsúdva.
- Varsányi a nevem. Javát akarom.” (V. rész, 8. fejezet)

Vas Miklós:
Valós történelmi személy, Eger ostromakor Dobó egyik követe, aki háromszor visz a királyhoz levelet

Veli bég:
Mellékszereplő, de többször is felbukkan a regény folyamán. Először a Héttorony parancsnokaként találkozunk vele, majd Magyarországra helyezik át, később ott van Eger ostrománál is, súlyosan megsebesül.

Werbőczy István:
Mellékszereplő, valós történelmi személy, nem kap komoly szerepet a regényben

Zoltay István:
Valós történelmi személy, királyi főhadnagy. Gergely még gyermekkorában barátkozik össze vele:
„Gergely magára maradt az apródok és deákok között.
A mellette beszélgető két ifjúhoz fordult.
- Bornemissza Gergely a nevem. Török Bálint apródja vagyok.
Az egyik ifjú (vidám tekintetű, naptól barnult, szőke hajú) kezet nyújtott neki.
- Zoltay István vagyok, Batthyány uram hadában.” (II. rész, 16. fejezet)
Később ott van Eger ostrománál is, különös ismertetőjegye, hogy mindig káromkodva harcol.

Zrínyi Miklós:
Mellékszereplő, valós történelmi személy, a történet szempontjából nincs jelentősége