Magda, a cselédlány:
Mellékszereplő, Cecey Éva gyerekkori dajkája
Manda bég:
lsd Hajván
Margit, a
parasztlány:
A regény elején és a végén találkozunk vele. Amikor
Gergelyék gyerekként török fogságba esnek, a többi rab között találkoznak
Margittal, aki próbálja vigasztalni őket. „Kövér
képű leány volt a magát Margitnak nevező, és mindig csókra álló szájú. Az arca
itt-ott szeplős, és a nyakán kék üvegből való gyöngyöt viselt. A törökök egy
Somogy megyei pusztáról ragadták magukkal.” (I. rész, 1. fejezet) Gergely
sok évvel később Eger ostrománál találkozik vele – és férjével Kocsis Gáspárral
– újra.
„Egy kerek
képű, vastag asszony ballagott a kapu felől. Két tejes kupa a kezében. A hátán
puttony. A köténye is tele sárgarépával.
Gergely
hozzásietett.
- Kedves
Margit némém! Kedves jó Margit néném! - Hadd csókoljam képen.
S mielőtt az
asszony magához térne, csakugyan meg is cuppantja mind a két orcáját.
Az asszony
csak hüledezve néz rá.
- Én vagyok,
lelkem, az a kisfiú - mondja Gergely -, akit kend az ölében vitt a pécsi úton.
- Né - mondja
az asszony meghőkölve -, kegyelmed volna, vitéz uram?
Olyan vastag
hangja volt, mint a fatrombitának.
- Én, lelkem
- feleli örömmel Gergely. - De sokszor eszembe jutott az a jóságos, leánykori
képe! Meg ahogy bennünket ott anyált, dajkált, a szekér tetején.
Margit
asszonynak megvizesedett a szeme az örömtől.” (IV. rész, 7. fejezet)
Martinuzzi
György, lsd Fráter György
Márton
pap:
Mellékszereplő. A két várbeli pap egyike (A másik
Bálint pap)
Martonfalvi
Imre:
Török Bálint apródja, mellékszereplő, Gergely akkor
köt vele barátságot, amikor Budán jár
Matyi, a
szolga:
Mellékszereplő, Mekcsey szolgája, amikor Gergelyék
megszöktetik Évát az esküvőről, illetve amikor Konstantinápolyban vannak.
Maylád
István:
Valós történelmi személy. Török Bálint rabtársa a
Héttoronyban
Mekcsey
István:
Főszereplő, valós történelmi személy, Gergely társa
a konstantinápolyi kalandban,Dobó helyettese a vár védelmében
Miklós
diák, lsd Réz Miklós diák
Milciádész
az örmény kocsmáros:
Mellékszereplő. Gergelyék az ő kocsmájában pihennek
meg, amikor Konstantinápolyban vannak, illetve jó pénzért segít nekik álruhát
szerezni.
Mohamed, a
szultán fia:
Mellékszereplő, valós történelmi személy
Móré
László:
Többször felbukkan a regényben, legelőször ő is ott
van a rabok között, amikor Gergelyéket elfogják a törökök, bár akkor még nem
tudjuk meg a nevét.
„Az egyik egy
sebhelyes arcú, szótalan, úrforma ember, akiről nem lehetett tudni, hogy úr-e
vagy cigány, mert semmi kérdésre sem válaszolt. Az az ember
égettpuskapor-szagot hordozott magával.” (I. rész, 4. fejezet) Később
egyezséget köt Jumurdzsákkkal, szabadságáért cserébe elárulja Ceceyt:
„Ha igaz,
amit beszélsz, elbocsátalak, sőt meg is jutalmazlak. Ha nem igaz,
fölakasztatlak a Cecey kapujára.” (I. rész, 5. fejezet)
Dobó is úgy kerül Keresztesfalvára, hogy Mórét
keresi:
„- Hát ti
most Mórét keresitek?
- Csak egyet
kanyarodtunk erre Móréért ezzel a négy emberemmel. Mert útközben egy csősszel
beszéltünk, akinek a pincéjében hált. Azt mondta, hogy erre, Pécs felé
tartott.” (I. fejezet, 2. rész)
Amikor a
törkök megtámadják a falut, Dobóék fogságába esik:
„Dobóék csak
este tértek vissza. Sok köpönyeget, páncélinget és mindenféle fegyvert hoztak
magukkal. Meg egy rabot is: Móré Lászlót lovon, kötözötten.” (I. rész, 9.
fejezet)
Később azonban sikerül megszöknie és az éjszakai
országúton találkozik Gergellyel és Gábor pappal:
„Meglassította
a lovát a csárda előtt, és belépett az udvarra.
- Mubarek
olszun! - kiáltotta a papnak rekedt hollóhangon.
Töröknek
nézte, hogy a fején ott fehérlett a vizes kendő.
- Magyar
vagyok - felelte a pap fölemelkedve.
Megismerte
Mórét.” (I. rész, 14. fejezet)
A harmadik részben a Héttoronyban találkozunk vele,
ő is török fogságba esik, és összevitatkoznak Török Bálinttal, később
szabadulása reményében áttér az iszlám hitre és felveszi a Szelim nevet.
Valós történelmi személy, és Várpalota ostroma a
valóságban is úgy zajlott le, ahogy Gárdonyi leírja.
Nagy
István:
Valós történelmi személy, mellékszereplő, egri
várvédő katona, Dobó zászlótartója:
„ [Dobó]
Látja, hogy a nemzetiszínű zászlót golyó töri nyélben. Elhozatja az álló sereg
zászlaját. Adja Nagy Istvánnak.
Már akkor hajnalodik.
Nagy István a
hajnal piros világosságában fut fel a zászlóval. Nincs rajta páncél, se sisak,
mégis felhág a bástya kiálló ormára, és keresi a vasfogót, ahová a zászlót
betűzni kellene.
- Ne tűzd ki!
- kiáltja Dobó. - Elragadhatnák.
Abban a pillanatban
Nagy István a szívéhez kap. Egyet fordul, s elvágódik a falon az ágyú mellett.”
(5. rész, 18. fejezet)
Nagy
László:
Várbeli kocsmáros, mellékszereplő, csak egyszer
jelenik meg
Nagy
Lukács:
Valós történelmi személy, mellékszereplő, egri
várvédő katona, aki kint rekedt 24 társával az ostrom előtt.
Nagyfejű
parasztember:
A regény elején találkozunk vele, nem tudjuk meg,
hogy hívják. „A kocsi másik oldalán egy
fekete tógás pap vánszorog, meg egy nagy arcú parasztember, aki lehet már
negyvenesztendős.” (I. rész 3. fejezet) „Mindig mereven néz, mintha
csudálkozna, és úgy lógatja a fejét, mintha a feje sokkal nehezebb volna, mint
más ember fiáé. Az igaz, hogy nagy is a feje.” (I. rész, 4. fejezet) Kiderül
róla, hogy korábban már tíz évig török rabságban volt. „A pap fölkelt.
- Eszerint
kend ösmeri az utat?
- Bár ne
ösmerném - felelte az ember.” (I. rész, 4. fejezet)
Paksy Jób:
Valós történelmi személy, mellékszereplő, egri
várvédő hadnagy. Egy rajtaütésen török fogságba esik, társait kerékbe törik.
Papagáj, a
török rab:
Kitalált személy, mellékszereplő. Akkor találkozunk
vele, amikor Gergely és Gábor pap Szigetvárra érnek, ahol Török Bálint éppen
lovagi tornát tart a török rabokkal:
„- Uram! -
kiáltott egy sovány, szürke szakállú rab. - Ma megint mérkőznék veled!
Az udvaron
állók nevetésre fakadtak.
- Persze,
most az hiszed, elfáradtam. No de legyen meg az örömöd!
S újra a
fejébe nyomta a sisakot, amelyet az imént már az ölébe eresztett.
- Hányadszor
verekszel velem, Papagáj?
-
Tizenhetedszer - felelte siralmasan a papagájorrú török rab.
Török Bálint
fogta a sisakját, és eldobta.
- No - azt
mondja -, ennyit a javadra az erőmből. - Lássuk!
Szembetűnő
volt köztük az erőkülönbség: Bálint úr jól megtermett, javakorú ember; csupa izom
és mozgékonyság. A török körülbelül ötvenéves, izomtalan, görbe hátú ember.
Kopjával
csaptak össze. Bálint úr mindjárt az első összecsapásnál úgy kivetette a
nyeregből, hogy a török bukfencet vetett a levegőben, s puff le a porba!
A szolgák,
apródok és rabok egyaránt kacagtak.” (I. rész, 17. fejezet)
Érdekesség, hogy Papagáj még egyszer előkerül a
regény során, bár akkor nem hivatkoznak rá név szerint. Amikor Török Bálint a
Héttoronyban raboskodik, akkor kerül szóba:
„- Egy rab
jut sokszor az eszembe - szólt bús elmélázással. - Egy sovány, rossz török,
akit a Duna partján ejtettem fogságba. Évekig ott tartottam a várban. Az
egyszer engem szemtől szembe megátkozott.” (III. rész. 2. fejezet)
Pető
Gáspár:
Valós történelmi személy, egri várvédő, királyi
főhadnagy
Petrovich
Péter:
Valós történelmi személy, a kis király rokona, de a
történetben nem kap szerepet
Réz Miklós
diák:
Mellékszereplő. Éva az ő segítségével jut be az
alagúton át a várba. Elesett
Sárközi, a
ragyás cigány:
Főszereplő, a regény minden részében felbukkan.
Vicces, komolytalan figura, aki azonban valahogy mindig belekeveredik a
dolgokba, sőt olykor komoly szerepet is játszik bennük (lsd Hegedűs lefülelése)
Az első részben jelenik meg először: „A cigányon sokszorosan foltozott kék nadrág
és ugyanolyan dolmány van. A dolmánya belső zsebéből egy fasíp tölcsére áll
ki.” (I. rész, 3. fejezet) Majd időről-időre újra felbukkan: találkoznak
vele Gergelyék, amikor Konstantinápolyba mennek: „A sátorból egy körülbelül negyvenöt éves, szurtos cigány bújt elő. Oláh
nadrág volt rajta és kék ing. Az oláh nadrág térde vörös posztóval volt
foltozva. A hóna alatt magyar dolmány. Jöttében öltötte magára. Mikorra a
vajdához ért, már be is gombolta, a port is leverte a nadrágjáról, meg meg is
fésülködött a tíz ujjával. Ragyás volt.” (III. fejezet, 7. rész), illetve
amikor Gergely Egerbe tart: „A cigány csakugyan rongyos volt. Csak ing volt
rajta meg egy posztódarabokkal foltozott bőrnadrág, vagy talán inkább
bőrdarabokkal foltozott posztónadrág. A lába szára kivöröslött belőle. A lábán
nem volt semmi se.” (IV. rész, 2. fejezet)
Ott van Eger ostromakor, természetes gyávasága
folytán túl is éli a harcokat: „És seb
nélkül nincs a vár népe között se férfi, se asszony. Azazhogy mégis van: a
cigány.” (V. rész, 23. fejezet)
Sárközi
felesége, Beske:
Egyszer jut csak komolyabb szerephez, amikor jósol
Dobónak és Gergelynek: „A cigányasszony
odaült a tűzhöz, összekotorta a parazsat, és fekete, apró magvakat szórt reá.
- Datura
stramonium - szólt a pap, a magvakra
tekintve.
A parázsról
kék füstoszlop szállt fel. A cigányasszony kőre ült, és beletartotta a füstbe
az orcáját.
A vitézek meg
a volt rabok kíváncsian állották körül.
- A kezét...
- mondotta néhány perc múlva a cigányasszony Dobónak.” (I. rész, 10.
fejezet)
Somogyi
Gábor, pap:
Főszereplő. Gergely tanítója, mestere, nevelőapja.
Már a regény elején megjelenik, ott van a rabok között:
„Széles arcú,
magas ember. Se szakálla, se bajusza, de még szemöldöke sincsen. És vörös, mint
a cékla. Csak a két szeme bogara fekete. Őt bizony ezelőtt egynéhány nappal
forró vízzel öntözgették a törökök, hogy adja elő a temploma kincseit.” (I.
rész, 3. fejezet)
Később, elveszi Jumurdzsák talizmánját (a gyűrűt),
amivel elindítja a regény egyik fő cselekményszálát, ugyanis emiatt üldözi őt
és Gergelyt Jumurdzsák.
„- Minden
töröknél van valami amulett, ami védelmezi őt a harcokban, és segíti a jó
szerencsében.
A töröknek
lecsüggedt a feje.
- A pénzed
nem kell - mondotta a pap. - Azt az amulettet kívánom tőled.
- Nyúlj a
mellesem alá - rebegte a török -, a nyakamon lóg.” (I. rész, 12. fejezet)
„Ahogy
megmozdult, megérezte, hogy valami kicsúszott a zsebéből. Fölvette és
megbámulta. Aztán, hogy rátapintott, eszébe jutott, hogy a török talizmánja az.
A kis
selyemzacskóban valami keménykedett. Fölhasította a kardjával, hát egy gyűrű
fordult ki belőle.
A gyűrű köve
szokatlanul nagy, négyszögletes fekete kő, vagy sötét gránát vagy obszidián,
nem lehetett megismerni a holdvilágnál. De azt tisztán lehetett látni, hogy
valami halványsárga kőből hold van rajta meg körülötte öt apró gyémántcsillag.
A zacskó
belsejében is tündöklött valami: ezüstfonalakból varrt török írás.
A pap értett
törökül, de a török írásjegyeket nem ismerte.” (I. rész, 14. fejezet)
A második részben akkor találkozunk vele, amikor
Gergellyel közösen fel akarják robbantani a török szultán:
„Gábor pap
volt. A diák meg Bornemissza Gergely.
Azóta, hogy
nem láttuk őket, nyolc esztendő telt el. A pap nem sokat változott. Mindössze a
szemöldöke nőtt ki. Szakállát, bajuszát bizonyosan a forró víz nyomai miatt
beretválta. És hát kissé megsoványodott.” (2. rész, 1. fejezet)
Gábor pap végül súlyosan megsérül a sikertelen
merényletben és a szultán fogságába kerül. Jumurdzsák megpróbálja
visszaszerezni tőle a gyűrűjét, sikertelenül:
„A pap
hallgatott.
- Az
amulettem! - ismételte bosszúsan a török.
És megragadta
a pap vállát:
- Az
amulettem! - kiáltotta megrázva.
S hogy a pap
feje lógott, fölrántotta ülőre.
A pap álla
akkor leesett. Megüvegesedett szemmel, nyitott szájjal bámult a semmibe.”
(II. rész, 10. fejezet)
Somogyi
Imre, Somogyi Gábor pap öccse:
Mellékszereplő. Amikor Jumurdzsák kerül Gábor pap
fogságába, akkor a pap érdeklődik az öccséről:
„- Nem
ismertél egy laki gyereket, Imre nevűt, Somogyi Imrét?
- Úgy rémlik,
mintha ismertem volna ezt a nevet.
- Kerek fejű,
fekete szemű, kis, testes fiú volt, mikor elrabolták, s mindössze ötesztendős.
A bal mellén egy lóhere alakú anyajegy, mint nekem.” (I. rész, 12. fejezet)
A regény végén ismét találkozunk vele, ott van az
ostromló török seregben:
„Egy janicsár
horgas végű kötelet dobott a falra, s a jatagánt a foga közé szorítva, majomi
ügyességgel mászta meg a kötelet.
A fejére kő
hullott, és leütötte róla a sisakot. Kopasz feje olyan volt, mint a sárgadinnye
a beforrott kardvágásoktól.
Mászott
tovább.
Gergely
lándzsát kapott, hogy leszúrja.
Mikor a török
már csak egyölnyire van Gergelytől, fölemeli az arcát.
Izzadt volt
az az arc, a száj pedig lihegő.
Gergelyt
mintha mellbe csapták volna, úgy megdöbbent.
Ez az arc! Ez
Gábor pap, az ő néhai mestere! Ugyanazok a szürke szemek; ugyanaz a vékony
bajusz; ugyanazok a kiálló szemöldökcsontok!
- Te a Gábor
pap öccse vagy! - kiált a törökre.
Az értetlenül
mereszti rá a szemét.
- Üssétek
agyon! - kiáltja Gergely elfordulva. - Már magyarul se tud!” (V. rész, 18.
fejezet)
Soncy
Szaniszló:
Valós történelmi személy, mellékszereplő, Dobó a
bátorságáért megjutalmazta
Sukán
János:
Valós történelmi személy, mellékszereplő, az egri
vár számtartója
Sulyok
Sára:
Valós történelmi személy, Dobó felesége, de a
regényben csak megemlítik. Érdekesség viszont, hogy az első részben, amikor
Dobóék kiszabadítják Gergelyéket, akkor sárközi felesége helyesen jósolja meg
Dobónak, hogy egy Sára nevű nő lesz a felesége.
Szalkay
Balázs:
Valós történelmi személy, az Eger közelében lévő
szarvaskői vár kapitánya. Segít Évának és Réz Miklósnak bejutni Egerbe.
Szelim:
Móré László iszlám neve
Szelim, a
szultán fia:
Valós történelmi személy, mellékszereplő
Szelim, a
török fiú:
Kitalált személy, jelentősége, hogy az ostrom végén
őérte cserélik ki Gergely fiát, Jancsit
Szulejmán
pasa:
Mellékszereplő. Valós történelmi személy,
mellékszereplő, az ostromló török sereg egyik fővezére
Szúnyog
Eszter:
Mekcsey felesége, mellékszereplő, csak a nevét
említik
Tarjáni
Kristóf:
Valós történelmi személy, Dobó apródja, elesett
Tinódi
Lantos Sebestyén:
Valós történelmi személy, a regény során többször
előkerül, de a cselekmény szempontjából nincs jelentősége. Valószínűleg azért
szerepelteti Gárdonyi, mert Tinódi feldolgozta az egri ostromot, amiből
Gárdonyi is merített
Török
Bálint:
Főszereplő. Gergely nevelőapja, Gergely az ő
segítségével tanulhat, lehet belőle diák, majd királyi hadnagy. A regény több
részében felbukkan, sőt a harmadik rész (A rab oroszlán) róla szól. Török
fogságban hal meg
Valós történelmi személy, 1502-1550 között élt.
Gárdonyi valósághűen írja le török fogságba esését, raboskodását a
Héttoronyban. A mai napig történelmi rejtély, hogy a szultán miért is zárta
börtönbe.
Török
Ferenc, Török Bálint fia:
Mellékszereplő, többször is felbukkan a regényben,
de nincs komoly szerep, valós történelmi személy.
Török
János, Török Bálint fia:
Török Bálint nagyobbik fia, valós történelmi
személy. A harmadik részben kap főszerepet, amikor Gergelyék megpróbálják
kiszabadítani Török Bálintot.
Török
László:
Valós történelmi személy, várvédő katona:
„A magyar
zászlót leüti egy golyó a falról. Kihull a törökök közé. Íme, mire jó a nagy
fal¬szakadék: egy magyar katona kiugrik rajta, szembecsap egy törököt, s
beragadja a zászlót, mielőtt hozzávághatnának.
- Látlak,
fiam, Török László! - kiáltja örömmel Dobó.” (IV. rész, 17. fejezet)
Tulipán:
Főszereplő, kitalált alak. A regény egyik legmulatságosabb
figurája. Török katonaként kerül Dobóék fogságába az I. részben:
„…a másik
török is fölemeli vértől elborított arcát az árokból.
- Kötözd csak
- mondja az egyik paraszt -, míg amazt agyonütöm.
- Megállj -
mondja Cecey.
Odabaktat a
vérbe borult janicsárhoz, és a kardját a mellének szegezve kérdezi:
- Tudsz-e
sakkozni?
- Kaplaman -
feleli a török bágyadozva.
- Sakk?
- Sakk, sekk,
matt? - kérdezi nyögve a török.
- Az, az,
Mahomed rúgjon meg. Vigyétek ezt is az udvarra, ez az én rabom!” (I. rész,
8. fejezet)
A II. rész elején találkozunk vele újra:
„A szederfa
hűvösén csakugyan ott ült egy barna parasztember. Alatta gyékény, előtte zöld
mázos kancsó. Még nem volt annyira részeg, hogy a kulcsot el lehetett volna
tőle venni. A fiával ivott, egy hatéves kis mezítlábas gyerekkel, akinek a
szeme szintén olyan fekete volt, mint az apjáé.
Az a török
kapott kegyelmet azért Ceceytől, mert azt mondta, hogy tud sakkozni. Később
kiviláglott, hogy sakkozni nem érdemes vele, hanem a ház körül minden munkára
használható. Különösen főzni tudott jól. Szakács volt az apja valamelyik
basánál. Az asszonyok meg¬kedvelték, hogy megmutatta, hogy szokás piláfot,
böreket, malebit meg szörbeteket főzni, és sokat bolondoztak vele. Cecey meg
azért szerette meg, mert a török fakezet faragott neki, olyan fakezet, hogy
ujjai is voltak. Ha kesztyűt húzott rá, senki se mondta volna, hogy fából van a
keze. Az öreg legelőször is nyilazni próbált. Lehozatott a padlásról egy akkora
íjat, mint ő maga. A fakézzel ki tudta feszíteni. S akkor az öreg megtette a
törököt mindenesnek.
Az egyik magyar
menyecskének elesett abban az időben az ura, hát a török összemelegedett vele,
aztán elvette feleségül. Persze előbb megkeresztelkedett. Olyan jó magyarrá
vált, mintha itt született volna.” (II. rész, 2. fejezet)
Tulipán később segít Gergelynek, hogy az
megnézhesse a Mecseken keresztülvonuló török sereget, később mindketten török
fogságba kerülnek, de sikerül megszökniük.
Turna, a
török katona:
Mellékszereplő, akkor találkozunk vele, amikor
Gergely és Tulipán az elvonuló török sereget figyeli:
„A másik ezred,
amely követte őket, zöld csíkos fehér zászlót lobogtatott. Naptól barna, kék
bugyogós had. Látszott az arcukon, hogy az éjjel jól ettek-ittak.
- Ezek az
ulufedzsik - szólt Tulipán. - Zsoldos katonák, tábori rendőrök. A hadipénztár
mellett is ezek járnak. Látja azt a nagy hasú, szétütött homlokú embert? Nagy
rézgombok a mellén...
- Látom.
- Turna a
neve. Magyarul daru. De inkább disznónak neveznék.
- Miért?
- Láttam
egyszer, mikor sündisznót evett.” (II. rész, 4. fejezet)
Tyapken, a
török katona:
Mellékszereplő, akkor találkozunk vele, amikor
Gergely és Tulipán az elvonuló török sereget figyeli:
„Az a sovány,
nyápic ember: csodás tőrdobó. Huszonöt lépésről belesújtja a tőrét az ellenség
mellébe. Tyapken a neve. Ilyen különben van több is. A janicsáriskolában van
egy begyepezett földhányás. Ott tanulják a tőrsújtást. Van olyan, aki
kétezerszer is elsújtja a tőrét mindennap.” (II. Rész, 4. fejezet)
Varga János:
Mellékszereplő, valós történelmi személy, egri
várvédő katona:
„Mikor
hajnalban ismét ostromra indul a rengeteg török had a völgyben, a legénység a
jól elkészültség dühös gyönyörűségével nézi a mozgásukat. A bosszú izgalma
felhúzott rugóként feszül az izmaikban. Már nem is tudnak várni. Egy kis,
köpcös legény kiugrik a résen a földhányásra, az ordítozva ömlő törökséggel
szembe, s megfenyegeti őket a kardjával.
A legények
kacagnak persze a falon.
- Ki az? -
kérdezi Zoltay maga is nevetve.
- A kis Varga
- mondják. - Varga János.
A legény
visszaugrott, de ahogy a nagy nevetést látja, másodszor is kipattan a résen, és
megfenyegeti a rengeteg török hadat.
Már akkor
puskáztak rá a tüfenkcsik, s ő a puskalövéstől még gyorsabban ugrott vissza,
mint az előbb. Erre még jobban kacagtak.
Ezt már Dobó
is látta. Dicsérőn intett neki a fejével.
Varga János,
hogy a Dobó tetszését megpillantja, uccu neki: kipattan harmadszor is, és a
golyókkal mit sem törődve emberül ráfenyeget a bőszülten fölfelé törekvő
törökökre.
Repül rá
golyó, bomba és dárda. Nem találja egyik se. Ugrál csúfolódva, s rájuk nyújtja
a nyelvét. Sőt meg is fordul hirtelen, és igen illetlen, de akkor mégis
alkalomhoz illő veregetést mível magán. Aztán megint beugrik a résen.
És ez ott a
török orra előtt! Százezernyi fegyveres török előtt!
- Ember vagy!
- kiáltja le Dobó. - Jutalmat kapsz!” (V. rész, 16. fejezet)
Varsányi
Imre:
A regény elején és végén találkozunk vele. Az I.
részben, mint zarándok jelenik meg, aki levelet hoz Cecey Péternek Fráter
Györgytől.
„A falubeli
kutyák mérges csaholással ugrálnak körül egy fehér szakállú és nagy hajú
zarándokot. Le is húznák róla a csuhát bizonyára, ha nagy, keresztes végű
botjával vitézül nem hadonászna maga körül.
Eleinte az út
közepén ment, de hogy a nagy, bozontos kutyák mindegyre szaporodtak, óvatosan
nekihátrált egy L alakban megszögellő sövénynek, és a hátát abban megvetve
várta, hogy valaki előjön, és megszabadítja az ostromtól.” (I. rész, 2.
fejezet) Varsányi ekkor 30 éves.
Később ő fedezi fel a törökök lábnyomát, amikor a
falubeliek az eltűnt gyerekeket keresik.
„-
Tisztelendő uram - mondja halkan.
- Mit akarsz,
atyámfia?
- Nem vízbe
vesztek azok.
- Hát? Mit
tudsz róluk?
- Azt, hogy a
törökök vitték el őket.
A pap majdnem
a falnak esett.
- Honnan
tudod?
- Ahogy én is
ott jártam a keresőkkel a patak partján, hát egy vakondtúráson láttam a
török¬nek a lába nyomát.
- Török lába
nyomát?
- Sarkatlan
csizmanyom volt. A magyarnak nincsen olyan.
- Hátha
bocskornyom volt?
- Azon nincs
sarkantyú. Jó az én szemem: török nyom volt. Meg a török lónak is ott a lába
nyoma. Azt már csak tetszik tudni, hogy a török patkó milyen?
- Hát mért
nem szóltál?
-
Meggondoltam, hogy nem szólok. Ki tudja, hogy a török merre vitte őket?
Szétszaladt volna az egész falu. Aztán mi haszna lett volna? A török sok, és
mind fegyveres.” ( I. rész, 6. fejezet)
Legközelebb a regény végén, Eger ostromakor
találkozunk vele, amikor Dobó kémeként szállít híreket a török táborba.
„A katonák
nemhogy vesztettek volna, hanem inkább szaporodtak. A hosszú legény egy
betömött szájú törököt hozott, s egyenesen Dobó elé vezette. Ott kirántotta a
szájából a turbángyolcsot.
- Jelentem
alássan - mondotta büszkén -, nyelvet is hoztunk.
- Marha! -
kiáltotta a török tigrismérgesen a vitéz szeme közé.
Dobó nem
szokott nevetni, de ezúttal olyan jóízűt nevetett, hogy a könny is kicsordult a
szeméből.
- Varsányi -
mondotta a fogolynak -, te hát jól játszod a törököt.
És a vitézhez
fordult:
- Ugyan
oldozd fel! Hiszen ez a mi kémünk.” (IV. rész, 6. fejezet)
Többször az életét kockáztatja, hogy híreket vigyen
a várba és komoly szerepe van abban is, hogy Éva épségben bejut.
„- Jöjjön -
mondotta az aszab. - Az út itt kétfelé válik. Ha ki tudom bontani a másik
nyílást, megszabadultunk. De ha itt is beomlik...
Éva az élet
áramlatát érezte újra az ereiben.
- Kicsoda
kegyelmed? - kérdezte felocsúdva.
- Varsányi a
nevem. Javát akarom.” (V. rész, 8. fejezet)
Vas
Miklós:
Valós történelmi személy, Eger ostromakor Dobó
egyik követe, aki háromszor visz a királyhoz levelet
Veli bég:
Mellékszereplő, de többször is felbukkan a regény
folyamán. Először a Héttorony parancsnokaként találkozunk vele, majd
Magyarországra helyezik át, később ott van Eger ostrománál is, súlyosan
megsebesül.
Werbőczy
István:
Mellékszereplő, valós történelmi személy, nem kap
komoly szerepet a regényben
Zoltay
István:
Valós történelmi személy, királyi főhadnagy.
Gergely még gyermekkorában barátkozik össze vele:
„Gergely
magára maradt az apródok és deákok között.
A mellette
beszélgető két ifjúhoz fordult.
- Bornemissza
Gergely a nevem. Török Bálint apródja vagyok.
Az egyik ifjú
(vidám tekintetű, naptól barnult, szőke hajú) kezet nyújtott neki.
- Zoltay
István vagyok, Batthyány uram hadában.” (II. rész, 16. fejezet)
Később ott van Eger ostrománál is, különös
ismertetőjegye, hogy mindig káromkodva harcol.
Zrínyi
Miklós:
Mellékszereplő, valós történelmi személy, a
történet szempontjából nincs jelentősége